Képtelen képek

Képtelen képek

Képtelen képek az arcom előtt,
firkált falakkal szemben állok.
Hiába kaparom körmeimmel
a körém rajzolt, torz világot.
Magadra maradtál, vén vajákos?
Vinnyogva vársz simuló kézre?
Öledbe fúródik majd a vágy, de
köröd bezárva. Vedd végre észre!

“Képtelen képek” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Kedves Kati!
    Én a szépséget, a művészit látom a versedben. Hogy tudtad ilyen csodásan kifejezni a kiúttalanságot? Igen, vannak ilyen érzéseink, de ez is emberi. Ahhoz, hogy ilyen verset meg tudjunk írni, meg kell élnünk ezeket a helyzeteket.:)
    Gratulálok, nagyon tetszik!
    Szeretettel: Jedyke

  2. katikám! A magány minden érintett személyt megkínoz, de ki kell menekülni szorító karmaiból! Ne hagyd magad! Amíg nap ragyog az égen, és csillagfény ölel sötét éjszakákon, ez a szépség mind a miénk, és átértékelve vágyainkat, tudni kell az élet – számunkra is megmaradt – szépségeivel élni. Szép, szomorú szavaidat őszinte együttérzéssel olvastam. Ölellek. Rózsa

  3. Kedves Katalin!
    Nagyon szomoru ,magannyal feltoltott soraidat szeretettel
    olvastam .
    Ijeszto ,ahogy abrazolod a bezart kor jelleget !
    Gratulalok ….Babu:]

  4. Egy képtelen világ van ebben a pár sorban. Olyan, amiben nem jó élni, azonosulni vele nem lehet. A "magam vagyok" érzése kilobban a versed sorai közül. Ridegség, közöny,szomorúság. Ezt kéne tudomásul venni. … De nem lehet.
    Nagyon sokat közöltél nyolc sorban Katalin. Gratulálok a versedhez!

Szólj hozzá!