KESERŰ ÉBREDÉS
Hiába hívlak bús-csendesen,
s könyörög érted két szemem
A békességem nem lelem
hold-szagú, jég-reggeleken.
Rám köszönt a hajnal-fény,
s az álmos szemű csillagok
Szétszórják a szenvedélyt,
s a kábító, mézédes illatot.
Befon a vágy, szoros gúzsba köt,
hogy feledjem így a bánatom?
Nem szólsz – csak a csend zenél,
s én mégis terólad álmodom…
Fáj, hogy voltál: tünékeny lény,
s én voltam: egyszerű földi lány
Ha, ajkad az ajkamon érezném
Újra boldogok lennénk talán(?)
Szívem sejti, hogy ez tévedés
Nem lennél soha hű, lelki társ
Nem ejtek több könnyet érted én
Szép emlék maradsz csak, semmi más.
Eger,2018. július 27. F.egri Rózsa (Vadvirág)
[b][color=#990000]Kedves Rózsám !
Először szépen írsz az önmarcangolásról, a vers vége felé pedig békét kötsz a sorsoddal, úgy, hogy megvigasztalod magad, de azt hiszem mindhiába -mert ami fáj az mindig fájni fog,,,,,
Szép versben írtad ezt le magadnak és elküldted nekünk is,,,
Sok szeretettel !
– keni -[/color][/b]