Égig szól a fohászom

Égig szól a fohászom

Reménytelen az életem,
csak ülök itt csendesen.
Hanyagul lógnak kezeim,
nincs semmihez, s senkihez kedvem.
Hagyj, nagyon bánatos vagyok,
ne kérdezd mi a bajom, menj
ne is nézz vissza.
Engedj utamra kérlek, nem bírom
sokáig könnyeimet tartani.
Zöldlombú fák közé megyek,
öregpatakom locsogva-csacsogva
fut elém.
Partjára leülök, nyugalmat áraszt csobogása.
Tenyerem fűszálak csiklandozzák,
hirtelen elered a nyári zápor,
mégsem ázom.
Hatalmas lombkorona esőcseppektől megvéd,
képzeletbeli oltáromnál
újra, s újra letérdelek.
Mérhetetlen fájdalmamat
hátha egyszerű imám enyhíti.
Kérlek Istenem, segítsd meg
azt a két embert, akik a
szívemnek oly kedvesek.
Nélkülük elveszett lennék.
Gyötrőn bolyonganék nélkülük
reményt vesztetten ebben a szomorúnak
vélt világban.
Add meg nekem az egyetlen örömöt,
hogy sokáig vigyázol reájuk,
s örökké óva fogod kezeiket,
hogy bajuk ne essék.
Ámen.
2018. augusztus. 03.

“Égig szól a fohászom” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Szép, megható ez az önzetlen szeretet.
    Szívesen olvastam vallomásod. Rózsa

Szólj hozzá!