Szent István tér
Hűs hársfák alatt frissen pihen a május,
kelyhét bontja megannyi pompás tulipán,
illatos lombok között tavaszt köszöntve
trilláz jónéhány fülemüle bonviván.
A Remény leült mellém az öreg padra,
puhán átkarolt, fülembe súgta titkát:
“Álom csupán a nyár, lázas képzelet,
csak a tél rejti el előled jégarcát.
Itt vagyok veled, melengetem szívedet,
én vagyok a kikelet, s gyöngyvirág illat,
zsendülő nádasok ölén a kakukkszó,
és a langy este, mely szelíden elringat.”
Kértem Őt, maradjon örökké velem,
de halovány arcára lila mosoly ült,
szellő szisszent mellé, hátára libbent
s ködtollú szárnyain messzire repült…
…Hamvas kezében maradt bizakodó lelkem,
a hársak búsan súgnak valamit felettem,
az öreg pad kopott karjai nyúlnak felém –
– a Szent István tér reményvesztett szegletén
Bordány, 2018 május 4.
Igen Zina, az utolsó szakasz szándékosan olyan amilyen..
Köszönöm, hogy itt jártál, és véleményezted.
;)riston
Az utolsó strófa eltér ritmusban és rímelésben is a többitől, talán szándékosan. Elégikus hangú, szép vers, de mi van akkor, ha minden álom, nem csupán a nyár? 🙂 Szeretettel jártam itt. 🙂