Tejfelhők fodrában

Tejfelhők fodrában

Telfelhőkből született,
április végi gondolat.
Felettem az ég – alatta :
Csak Én – mint néma hódolat.

Ifjú tücsök cirpelt,
frissen nyírt zöld fűben.
Néma tuskón ülve,
emlékeimbe merültem.

Része lettem – tagja.
Új esélye.
Lelkem arcán,
várt a Napnak fénye.

Kutatva keresett,
kívánt,kért egy mosolyt.
Egyre visszatérve,
szüntelen ostromolt.

Lágy szellő nyugtatott,
kapa földet tépett.
Száraz gally sikított,
társaival égett.

Múlt,jelen,jövő.
Minden tette hamvadott.
Egy elmúlt perc boldogan,
búcsúzva arcon simogatott.

Nyitnikék – Nyitnikék.
Énekelt a fáma.
Gyümölcsfák lombjában,
apró kis madárka.

Susogtak az akácok,
tulipánok bólogattak.
Selymes szőrű kutyák,
lihegve – futkározva vigadtak.

Látszott tekintetében,
az áprilisi égnek.
Hogy az estét eltöltsék,
tejfelhők hozzám beköszönnének…

Mosoly szakadt fel szám szegletén.
Meglepődve dörrent rá az ég.
Suttogott a fülembe,
csodás regét a reménység.

Van egy holnap.
Létezel egy helyen.
Friss a víz – jó a szél.
Békáknak brekegését elhiszem.

Tejfelhők fodrában.
A mindenségnek szegletéből.
Alkonyatnak fénye,
a homály küszöbéről :

Egy lépést tesz felém.
Dalol lágy dallamot.
Tejfelhők fodrában.
Egy pillanatot.

Kisizsàk ; 1994. Àprilis 29. Péntek.