A három kabát

Sietős lépésekkel elhaladnak,
rohanó világ rabjai takarnak.
Csilingelő javakért élni futam,
gyorsabban tova az élet rohan.
Igen voltam futómadár de már,
csakis szárnyakra várok halál.
Lidérces valóság lett az itt jelen,
álmodozni múltról öngyötrelem.
Deák tanítva elhittem végtelent,
kínzom magam hisz emlékezem.
Tanítványoknak adtam a tudást,
lesütött fejjel hinti az elfordulást.
Én hiba ha nem borotválkoztam,
szakáll a nagy utcaotthonomban.
Iskola végleg bezárt vele minden,
mi veszthető vesztve elszégyellem.
Maradt a még rám szabott dokány,
alsó kabát nem ismersz meg talán.

Egy könyvem van már nem biblia,
idős földönfutóként az étel lett ima.
Túlképzett vagyok egy adat szerint,
otthon a múlté ahol behajtó legyint.
Csontjaimra száradt a bőr s nyomor,
szememből a fény köde lett új pokol.
Mégis lelkemben szabadság parázs,
amit nem vehetnek el soha az tudás.
Sírva vigadás helyet lám bort iszom,
jégpáncél van ismert beton pázsiton.
Összezsugorodva kisebbként talány,
magzatpózba bárcsak ölelne anyám.
Egy hete ettem szendvicset ittam teát,
segítők hozták lehet angyalok nahát.
Érzem hiszen nem csak test lett meleg,
köszönöm szívből igazán törődésetek.
Tőlük kaptam jó második áldott kabát,
vérvörös kereszt ismeretlen adta barát.

Csillagos az ég este van fáradt vagyok,
karton dobozon még egy kicsit olvasok.
Nyugtató hisz örökké nem lesz éjszaka,
amíg élünk van remény lét vezényszava.
Álomban serkedt könny szaladj tovább,
az életem nem lehet ettől itt mostohább.
Félszegen lecsukva szem nincs is hideg,
álomport szóró manó lehet aki érti meg.
Isten adott még egy napot új kezdetekre,
reá járókelők találtak ott kihűlt tettemre.
Eltöprengtek vajon ki lehetett ő szegény,
hogy lehet élet ennyire kegyetlen kemény.
Eltávozott arcán a csendes mosoly pihen,
fagyott kezében még könyvét szorítja igen.
Benne jegyzetek kifakult fotókon a család,
régi tablókép gyermek rajzai belsőbibliák.
Tömegből valaki leveszi rátakarja végleg,
lásd a harmadik kabát és egy emberi élet.