Fényhinta
A fák alatt, a gyep felett
sugárkötélen lengenek
ezüstös sárga fénypihék,
bujkál közöttük némi kék.
Karöltve minden táncra kel,
előre-hátra, néha fel,
akár a hinta, lengenek
a fák alatt, a gyep felett.
Magam mögött a semmi fáj,
a mozdulatlan, messzi táj,
ahogy körötte szétreped
a ringatózó képzelet.
Csak állok, mint a nyársorok,
a fényre árnyam ráforog,
s a hártyavékony égen át
lenéz az Isten, mégse lát.
Köszönöm szépen, kedves Rita. Örülök a figyelmednek!
"Magam mögött a semmi fáj,
a mozdulatlan, messzi táj,
ahogy körötte szétreped
a ringatózó képzelet."
Versed a maga szomorúságában is szép volt.
Szeretettel: Rita(f)
Eta, örülök, hogy látlak, és köszönöm. 🙂
Ábrándosan ringató.
Szépséges!
Kedves Lajos! Örömet szereztél a véleményeddel, a figyelmes olvasásoddal, meg egyáltalán azzal, hogy időt szántál a versre. Köszönöm szépen! 🙂
Kedves Csilla!
Csodálatosan szép ez a vers, gyönyörű!
És hát szomorkás is, ahogy az utolsó két versszakból látszik.
Talán még elkeseredettnek is mondhatnám, nem tűnik túl boldog pillanatnak az életedben….
Örülök, hogy bele mertél ülni.:) Köszönöm, kedves Ica!
Örülök kedves Csilla, hogy beleülhettem ebbe a csodás hintába!
Köszönöm!
Szeretettel: Ica
Én köszönöm, hogy olvastátok, és hogy adhattam egy kis örömet pár másodpercre.
Drága Zina, kedves, dallamos, szépséges sorok – elandalított az olvasása. Köszönöm. Rózsa
Kedves zina!
Szép képek, remek ritmus, nagyszerű rímek. A szép tájban egy kis elrévedő szomorúság.
Üdv: Kati