AMÍG ITT ÜLTEM

AMÍG ITT ÜLTEM

– ki tudja mióta –
az ágyam szélén

a szobám villanyfényét
észrevétlen
– semmi zajt sem tevén’ –

mégis
énnekem
meglepetésszerűen

kiiktatta a Nap
———-
határok nélkül áthajóztam a mába
———-
hiába lepett meg
megszokott ez nála

megint más
hogy mindannyiszor meglep

pontosan ezzel a technikával
rakott’ mögém 85 évet

alig vettem észre
pedig
meglehetősen kőkemény
elképesztően izgalmas
meg olykor
olykor
– olykor’ –
életveszélyes is volt
némelyik művelet

ám
ha az ember
túlél valamit
a veszélyérzet
– legalábbis nálam
sajnos vagy hála Istennek –
teljesen megszűnik
———-
nekem ez így volt jó

nem szeretek reszketve élni

a tanulságokat
– természetesen
úgy
ahogy –
le illenék vonni

teszek is ilyen kísérleteket

de
az eredmény
alig több
mint semmi
———-
úgy tűnik
még egyszer kéne születni
hogy egy kicsit bölcsebb legyek

a maradék életem
– ez már szinte biztos –
így fogom leélni
———-
legfeljebb
– de csak úgy
minden kötelezettség nélkül
tökéletesen
csak próbaképpen –

ahol most ülök a széken
– felállok –
képzeletben
iderakom amit a jövőmből látok
és
– jaj Istenem
ne szálljon az egészre átok –
kijelentem

legalább olyan merészen
bátran élek ezután is
mint eddig

képtelen vagyok óvatos lenni

inkább részegen
– na nem az italtól
hanem a világtól
agy ahogy van ez a gyönyörű kóceráj’ –
dalolva vállalok mindent

tekintettel arra
hogy ez az én életem

és
ezt a „paprikás krumplit” én
így szeretem

2017 07 22 06,36
nagyon otthon
bdt

“AMÍG ITT ÜLTEM” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nagyon emberi, teljesen őszinte érzésekről árulkodó versed figyelmesen olvastam…jól megírtad. Örömmel olvastam "ars poeticád" Gratulálok a vershez, és életedhez is. Rózsa

  2. Kedves Tibor !
    Jó érzéssel olvastam érdekes formában irt élet bölcsességeidet !
    Szerettem én is ezt a fajta "paprikás krumplit"!
    Sok bátorság ,kitartás szűrődik ki soraidból !
    Szeretettel….Babu:]

Szólj hozzá!