KINEK GYERMEKE VAN…

KINEK GYERMEKE VAN…

Kinek gyermeke van, tudja, mi az öröm,
de a bánat is gyakori vendég nála
Ki megérti – ki nem, hogy mi az a hála
Elszállnak az évek az évgyűrű körön.

Fogta a szoknyád, és gőgicsélt nem rég…
El sem rudod hinni, hogy felnőtt lett mára
Nincs többé szüksége túl buzgó anyára
Csak hagyjatok békén, inkább tovább mennék!

Pedig gyermek még, csak a teste nőtt meg
Nem vetkőzik, fürdik már soha előtted
Jó barátjaival múlatja az időt.

Sem ölelésed, se’ csókod, nem akarja
Szemét a múlt elől szorosan takarja.
Lassan belátod a karjaidból kinőtt.

Fontaines,2017.dec.12. F.egri Rózsa(Vadvirág)

“KINEK GYERMEKE VAN…” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Tudom Rzsike, és már alig várom.
    Nagyon kedvesek megnyugtató soraid. Szeretettel ölellek Rózsa

  2. Rózsa ez az állapot nem tart örökké.Vissza jönnek, és utána elmúlik ez az időszak.ÁTÉLTEM MÁR EZT.Hidd el azt hiszék kiszabadultak a parancsolgatós világból, amit sokan így élnek meg,pedig csak nevelgetni szerettük volna őket.Most hag(l)yni kell,távolról figyelni, és úgy vissza szaladnak hozzád, mint egykor.Tudom.Ölelés (l)

  3. /VÁLASZ: AKINEK GYERMEKE VAN c. versem olvasói véleményeire./

    Kedves babumargareta! Köszönöm megértő, kedves soraidat. Jól esett.

    Kitti, drága neked meg azt üzenem, hogy amit írsz azt ÉN IS TUDOM, ÉS VALLOM, a gond ott van, hogy más a valóság, és más a hit, ami sokszor csak az elménkben él, és nem realizálódik.
    A szeretetről viszont vitatkoznék – nem mindenki szereti a szüleit, vagy fordítva: a gyermekeit. Az valami más: ösztön, sokszor – anyagi, vagy erkölcsi – kényszer, társadalmi elvárásnak való megfelelés. Igenis – néha – ki kell mondani azt a bűvös szót, hogy: [b]szeretlek[/b]! Bármilyen furcsa, nem elegek a tettek, amit sokszor csak fenti tényezők motiválnak. Aki, nem úgy érez, az sosem fogja kimondani, talán másban (tetteiben) hazudik, de erre képtelen. Nem tudom miért? Én, eddigi, elég hosszú életem során ezt tapasztaltam.
    És, itt több véleményre (Ritáéra is)reagálok. Senki (normális ember ) nem vár el gyermekétől, hálát – a szó szoros értelmében, ha ezt gyakran "elpuffogtatjuk" is. Engedjük is a maguk útját járni, de hogy véleményed, tanácsod sem lehet, ezzel nem értek egyet. Lehet, jó is ha meghallgatják, az már más dolog, ha nem fogadják meg. Csak úgy, teljes elszigeteltségbe leválni gyermekedről, [b]lehetetlen.[/b]..főleg mikor heteken át együtt élsz vele, az ő otthonában, és látod akár helytelen, akár elhamarkodott – azaz meggondolatlan lépéseit -,amivel saját biztonságát, egészségét, vagy csak a család nyugalmát, harmóniáját veszélyezteti, (pedig ilyen, biztos mindenhol van) – leginkább a tapasztalatlanság okán, megint csak azt tudom írni: LEHETETLEN! Lehet, hogy ez bizonyos fokig természet,- azaz vérmérséklet,- mentalitás-függő, de csak kis mértékben.[b] Aki szeret, az féltő, védő [/b]magatartást vesz fel minden körülmények között, ha az nem mindig ajánlott, ill. hálás dolog is. Én, így látom ezt az egész témakört, és sajnálom, de nem tudok – nem akarok! – másképp gondolkodni róla! Szeretettel ölellek mindegyikőtöket, és további szép napot kívánok. Rózsa /Ezt a válaszom felteszem az üzenőfalra is, mert szerintem, sokaknak nem árt, sőt jót tesz, ha elolvassák. Esetleg, a Fórumban: Vitát is lehetne róla indítani, kiváncsi lennék mások véleményére ( ill.adott helyzetben tanúsított viselkedésére is.) Vadvirág
    🙁

    Se

  4. Kedves Rózsa .
    Gratulálok szépen megalkotott gyermek-szülő
    kapcsolatáról szóló versedet.
    Sokat lehetne erről irni . Gratulálok szeretettel …….Babu(l)

  5. Én azt gondolom, hogy a gyermekeink az élettől kapott ajándékok. Őrizzük, féltjük őket, amíg kicsik, majd csupán terelgetjük, aztán később már csak akkor javaslunk számukra bármit is, ha igénylik. Ők nem a tulajdonunk, viszont a létező legnagyobb felelősség az életünkben. Az elengedésük is ennek a felelősségnek az egyik része, ami a számukra fontos és nekünk pedig ,megmarad az életünk egy könnyebb része, ahol már csak magunkról kell gondoskodnunk. Hogy szeret-e? Soha nem töprengtem ezen, hiszen a világ legtermészetesebb dolga, hogy igen. Hiszen még azok a gyermekek is szeretik a szüleiket, akiket otthagytak, vagy mások neveltek. A szeretet pedig olyan összetartó erő, amit nem kell próbákra tenni, külsőségekkel erőltetni. Az magától jön és úgy szép. Ha hagyjuk…
    A versedről nekem a kamaszaim jutottak eszembe. 🙂

  6. Köszönöm a hozzászólásotokat, örömmel vettem. További szép napot. Rózsa

  7. [b][i][center][color=#cc0000]Kedves Vadvirág !

    Amit leírtál sok igazság van benne, én is tapasztaltam a gyerekeimen ilyen jelenségeket különböző korszakaikban, de Ritának is igaza van, mert egyszer visszatérnek szeretni is, ha nem úgy, mint ahogy azt mi szeretnénk vagy elvárnánk,,,

    Ők már egy másvilágban élnek és folyton rohannak, de még nem tudják, hogy hova is és megéri-e?

    Szeretett ölelésemmel !

    – keni -[/color][/center][/i][/b]

  8. Kedves Rózsa !
    Ez az érthetetlen,hálátlan élet amiben belekell nyugodni mert soha nem fog váltózni
    Köszönöm,hogy olvashattam

    Tibor

Szólj hozzá!