Áhitat

Áhitat

“Én mindig azt
mondtam, hogy én azt
a halat szerettem vóna
mögfogni amit
nem fogtam mög, mer
az mindig több vót.”
– szólt a szikár halász.

Éltető remény:
– erdő közepén –
átdereng a fény.

Göcsörtös fák
egymást altatják.

Pezsdül a zöld,
ébred a föld.

Boldogság,
– odvas fák –
madarak lakják.

Áldott esteledés,
arany tükröződés.

Fekete felhők terjednek,
tejfogak elvesznek.

…füst és szenny
a városba menny…

“Én mindig azt
mondtam, hogy én azt
a verset szerettem vóna
mögírni amit
nem írtam mög, mer
az mindig szöbb vót.”
– szól a sóvár firkász

“Áhitat” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Rita!

    Megtetszett a népies örökség és gondoltam, hogy továbbadom(au) Janna

  2. Kitti!

    Gondoltam, hogy hatni fog Rád a bölcs, humoros mondás;) Janna

  3. Rózsa!

    Lassan sétáltam és hagytam, hogy az élet szóljon(f) Janna

  4. Áhitattal olvastam a soraid, mert én is úgy vagyok, mint a szikár halász. Az után áhitozok, ami nincsen. 🙂
    Ölellek Janna!(f)
    kit

  5. Jannám! Bocs a csúnya kifejezésért, de ez illik rá: baromi jó! Nagyon tetszenek életszagú soraid. Rózsa

Szólj hozzá!