Rokonok

Rokonok

Szellő vagyok
fent az égen,
a napsugár
lábnyoma,
mosolyommal
hintem széjjel,
a boldogságot
bárhova.
Dúdol a szél,
énekelget,
hosszú haja
földig ér,
bárányfelhők
fonják néki,
varkocsába
pipitér.
Duhaj vihar
a nagyapja,
szeme villan,
csatatér,
megszelídül
azon nyomban
ha felesége
csókot kér.

“Rokonok” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. [b][center][color=#6600ff]Kedves Edit !

    Büszke lehetsz ere a versedre, mert igen jól sikerült,,,
    Nekem tetszett a csendessége !

    Üdvözöllek !

    – keni –
    [/color][/center][/b]

Szólj hozzá!