A CSILLAG

A CSILLAG

Már réges-régen irányt vettem
a gének szabta ösvényemen;
A cipőm talpa elkopott már,
csillogás helyett bőrén csak sár.

Az út végén egy kúthoz érek,
tán van benne egy csöppnyi élet,
és azt remélem nagy titokban,
egy korttyal enyhíthetem szomjam.

Belenézek, és csodálkozom
a tükröződő csillagokon;
a fény egyikben már nem ragyog;
Úristen! Az csak nem én vagyok!?

“A CSILLAG” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. [b][center][color=#663399]Kedves Attila !

    Megnyugtatlak még nem Te vagy az,,,,
    Aki most is ilyen verseket produkál az még náluk is fényesebben ragyog, mint egy géniusz,,,

    Barátsággal !

    -keni -[/color][/center][/b]

Szólj hozzá!