Téli evolúció
Most, mikor lassan megfagyok,
s orromon lógnak jégcsapok,
a hidegben írom versemet,
a hóesés egyre betemet.
Tollamat seprűre cserélik,
fejemen vasfazék pompázik,
belém fagy közben a gondolat,
s nem folytathatom e sorokat….
“Téli evolúció” bejegyzéshez 5 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
És különben is belém fagyott éppen a gondolat, kérem szépen!….
Így nem kellett annyit gondolkodni rajta (dev)
Hehe. Most jött vóna a vers, ugyebár! 😀
Baromi mérges voltam, mikor írtam. Elmentem verset írni, mondván, hogy szép idő van, erre majd szétfagytam és dühömben ez jutott az eszembe, kint az utcán.
Köszi, hogy itt jártál Keni!
[b][center][color=#663399]Riska-tehénke !
Most megtudhattuk versedből, hogy milyen is a téli evolúció
Megjegyzem így nem valami biztató és jó,,,
Üdvözöllek dicső lovag – szép a patád és a lovad,,,
– keni – [/color][/center][/b]