AZ ALKU

AZ ALKU

Kopognak. – Tessék! Lépjen be! –
Az ajtó kitárul, megáll a küszöbön,
és belebámul a képembe.
– Adjonisten, szépjónapot!
Maga hívott? Hát itt vagyok.
Hogy üzent értem, köszönöm! –

Én a priccsről mustrálgatom,
nem nagy hozzá a bizalmam,
és mérsékelt a csodálatom,
de gyanakodva csak megkérdem
– Mennyit taksál kivégzésem,
és mi lesz velem, ha meghaltam?

– Hát, ha mindent összeadok,
az áramot, az ácsot, a testet,
ami kissé bőre szabott,
mind ezért elég lesz a lelke;
– Hm, talán még egy papra is telne -,
de olcsóbb semmiképp sem lehet.

– Az ajánlata, úgy tűnik, előnyös,
de azért még meghányom-vetem;
tudja, én nem vagyok sem gazdag, sem hős,
csak aki egyszer végzeteset tévedett,
és fonákul húzta magára az életet;
a vétkem csak ennyi volt nekem.

– Nem ártana, ha gyorsan döntene,
mert sokan várnak még reám.
De ha van egy jobb ötlete,
megegyezni mindig tudunk,
hiszen úgyis közös lesz az utunk
oda, hol örökre zárva a szezám.

– Nos, rendben van, itt a lelkem,
amit már hatvan éve hordok.
Nem baj, ha folt van e halotti leplen?
Hisz beletöröltem a mindenség mocskát,
de ha többször jól kimossák,
talán kifehérülnek majd a foltok.

“AZ ALKU” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Moshatatlan dolgokat kár mosogatni… 🙂
    Micsoda ötlet ez a vers? 🙂

  2. [i][color=#990033]Kedves Attila !

    Nahát ilyeneket kitalálni, ez se semmi és ilyen jól megírni a másik nem semmi,,,
    Csak neked lehetnek ilyen bizarr, de jó, – és komolyan is vehető találmányaid,,
    Azért a hátam kicsit libabőrös lett olvasásod közben, Micsoda alku?

    Barátsággal üdvözöllek !

    – keni -[/color][/i]

Szólj hozzá!