Mentsetek meg!!

Mentsetek meg!!

Viharvert kis viskóm csak egy szem helyiség.
Szingliségemnek ez épp kellő mennyiség.
Jól megfér egymásban konyhám, toalettem,
No para, hogy ilyen szegénynek születtem.

Hátam mögött támasz,- hulló tollú párna.
Most épp szalon-jelleg jellemző szobámra.
Szokott léhasággal heverek az ágyon,
Semmim nincs, gondom sincs, semmire sem vágyom.

Felettem pókhálós, koszos villanybúra.
Ha megadná magát, épp fejemre hullna.
Haszontalan jószág, rég nincs benne körte.
Minek? – Hisz az áram több éve kikötve.

Rozsda marta vízcső előttem a falon.
Funkciója talány, hisz nem csepeg csapom.
Bezzeg a cső csepeg, kilyukadt az ócska.
Lábmosóvá duzzad a padlón a tócsa.

Finom por mindenen, – rég volt takarítva.
Kevés ingóságom pecséttel tarkítva.
Egyszer, ha bekopog hozzám a mikulás,
Azt kérem, legyen már egy kis öntisztulás.

Gondolataimtól elnehezül fejem.
Mozdulok, hogy párnám vízszintesbe tegyem.
Ülőgarnitúrám most fekvővé válik,
Ilyenkor el szoktam számolni vagy százig.

Altatónak most is matekozni kezdek.
Azt számolom, ahogy csobbannak a cseppek.
Mikor átlépném az ébrenlét határát,
Vajon valóst vélek, vagy gonosz vaklármát?

Egybefüggve hallik a víz kopogása.
Vízzuhatag zúdul a csőből szobámra.
Vajon felébredek néhány óra múlva?
Mondjátok már, hogy nem leszek vízihulla!