Árnyékok
Amikor a vashídon dübörög át a vicinális,
mindig az örvényeket figyelem, a víz sodrását,
a lepusztult vidék a provinciális gőgjével fuldoklik ott,
agónia,
meghasonlását nem élvezem, mert én is ott vagyok,
ott rohadok az iszapban, bár jobb lenne tiszavirágként
nászban pusztulni
Köröttem szuszog az este, didergő telet rekeszt
ki a foltozott vén kocsi, szemet nyugtat az ellopott
égőket nélkülöző foglalat sötétje, kinn meneszt
épp a túlhízott egyensapkás, megrekedt egy
sárfészekben, hol az ÍC-ék csak átsuhannak,
hol nincs már primer csatlakozás az élethez.
Ócska szerelvény ez, előtte egy fényfolt
rohan, mögötte a vastömeg, az időbe rozsdállva,
lepusztult állomásokon emlékezik a szebb időkre,
aztán erőt gyűjt és indul a végekre, kínlódva.
Egy állomásra várok, egy árkádos régi épületre
ahol árnyékod keresem lehulló fények között.
Janna
Egy észak magyarországi utazás hozta ki ezt a pár sort belőlem…
bár az állomás inkább másfelé van…
üdv
iMRE
Most árnyékok, de [b][i]"előtte egy fényfolt"[/i][/b]. Szép
ellentét:[i][b] "lepusztult állomásokon emlékezik a szebb időkre,"[/b][/i]
Kitti
Én még….(vagy már?)…ezen a vonaton utazom….sok ám 70 év…..
"Köröttem szuszog az este, didergő telet rekeszt"
Annyira szép gondolatsor ez!
Viszont az árnyék keresés már nem annyira szép és jó, és ne csodálkozz, ha letargikus hangulatba ejt. Minek mindig azt a vonatot nézni, várni, amiről már leszálltál…