Tájkép városra

A tejfeles köd lassan ráborul a gőzben fürdőző völgyre, s hegyek aggastyán-veteránjait átkarolja a hajnali pára. Összezsúfolt házakat látni a táguló horizontról, s sűrűsödő gondokat. Az ember most még egyre borotvaeszét élezgeti, hogy jól fogjon következő esztendőkre, s egyre idegesebben, gorombábban, stresszesebben kutatja s keresi, hogy mit lehetne még megspóroltan beosztani?

Küszöbre ül, ahol már sétabottal látogatná az eljárt idő, öregség s észre se veszi két üvegszemében a létbizonytalanság s kétségbeesés hogy s int vert tanyát? Sárosra sebzett latyakokban vándorolsz még egyre zugodat, menedékedet kutatón keresve, – a feltépett égbolt alatt a sötétség biztos fogságában most még egyedül lépsz!

Dörgő szilánkokkal közelít, s majdcsak eltalál ha – nem vigyázol egy óvatlan petárda: Önmagukból is kivetkőzött hirtelen perc-emberkék diktálják most a Rendet, s másnapok önjózanító hidegzuhany-reggelén keserű felismerésként konstatálják: A megdöbbenést, a pillanatok tört-felismerését: Megváltoztak az árak, s a legnagyobb megtorolatlan bűn maradt

hogy az emberek is megváltoztak! – Most ásító némaság, dermedt zúzmarás rettegés öleli egybe a kicsiny város apraja-népet, s csak Te reménykedsz megtörhetetlen, biztos tudattal: Lelkiismereted el nem tékozolható! Békességre s harmóniára biztatnak, holott odakint vaksi éjben türelmetlen s acsarkodó tűz-üstökösök, jelző-bombák robbannak!

“Tájkép városra” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. [i][color=#990000]Megint elolvastalak, és értetem belőle ezt, meg azt,,,,

    – keni -[/color][/i]

Szólj hozzá!