Elképzelt barát
Kicsi gyerek nagy erővel családot tart össze,
ha nem vagy otthon, csak azt lesi, vajon végre jössz-e.
Ő az, aki szeretettel lelkeket tart egyben,
sokszor sajnos segítségre nem számíthat ebben.
Azt hallja, hogy ő milyen rossz – megint verekedett,
s csak bünteted, meg nem hallgatod szegény gyerekedet.
Elmondaná, mi miért történt, mi az, ami bántja,
az egyetlen, ki „odafigyel” elképzelt barátja.
Kemény szívvel fog felnőni, egyszer lesz családja,
s az életét majd pont úgy éli, ahogy tőled látja….
Kedves Viola és Rózsa!
Köszönöm szépen az olvasást és a véleményeket. (f)
Először is elnézést kérek a hosszú reakció-időért, de több okból kifolyólag nem sok időm marad a netre (azért igyekszem olvasgatni én is).
Igen, valóban lehetne vitatéma. Elég érzékeny terület mind a gyereknevelés, mind pedig az, hogy az ember mennyire merjen beavatkozni mások életébe. Abszolút helytelen, ha egy gyereken csattan bármilyen rossz hangulat, csak ilyenkor valahogy folyton mérlegelem, hogy vajon mi lehet a háttérben. Lehet, hogy nem szokásról van szó, csak épp most az egyszer történt ilyen, mert pl. most kapott anyuka egy rossz hírt (munkahely elvesztése, valaki halál híre, rossz diagnózis, válás, stb.), és csak épp akkor, épp ott szakadt a cérna. Ez persze nem feltétlenül lehet mentség számára, mint inkább csak magyarázat, de ilyen gondolatok szoktak visszatartani. A másik ok, amiért nem merek lépni az, hogy nem ismerem az illetőt, így a reakcióit sem. Ezért nem tudhatom, hogy szegény gyerek nem fog-e még több szidalmat, bántást kapni, amiért "az ő hibájából" vadidegen emberek megszégyenítik anyukát.
A Rózsa-féle szituációval is találkoztam már én is, és nagyon egyet tudok érteni. Szegény pici gyerek ébredés után kis babusgatásra vágyik, nem rohanás, kapkodás, stb. mondjuk egy hideg téli hajnalon, és ha már így alakul, hogy korán kell kelnie, legalább tényleg csak 10 perccel kellene előbb kelni, hogy rá tudjon hangolódni a napra. De: mivel gyerekekről beszélünk, igen is be kellene kalkulálni, hogy ha nekünk nehezünkre esik felkelni, ha nekünk rossz hangulatban indul a reggelünk, a kicsinek is lehet rossz hangulata, álmodhatott rosszat, alhatott nyugtalanul – ezer oka lehet a nyűgösségre, így a felnőttnek magának is időt kellene adni, hogy vele együtt az empátiájának is legyen ideje "felébredni".
Még egyszer köszönöm szépen.:)(f)
Julcsi
Kedves Julcsi!
Versed jó vitatéma lehetne, mint ahogy látod, már meg is történt.
Valóban, a szülőnek kellene jó példának lenni, ha arra érdemes, ha nem csonka-család, egyszóval kiegyensúlyozott, harmonikus család. De hol van ilyen? Sehol, vagy csak nagyon ritkán.
Szeretettel: Viola (f)
Igen, mi szülők sokszor hibázunk, és ezt a gyerek bánja. Legtöbbjük, amit lát, átélt egykor -sajnos !- azt utánozza…mintának tekinti, ha még nem is tudatosan. Nehezen tartom én is vissza magam, visszás dolgokat észlelve, ami a gyerek önérzetét, tisztánlátását rombolja (volt már mikor nem is sikerült, és kifakadtam – hát megvolt a letolás az "aranyos" anyuka részéről.)
Mindenesetre, vállalok bármilyen konfrontációt, ha ezzel a gyereknek segíthetek. Pl: Kora reggel húzza, cibálja maga után, néha nagyokat rántva rajta a figyelmes "anyuka" a még álmos, szemét alig nyitva tartani tudó, alig 4-5 éves csöppséget, aki ordít, húzatja magát. Ezen, nincs is semmi csodálkozni való! Biztos, hogy nem rosszaságból, bosszantásból teszi. A gyermeket nem költötték fel idejében, hogy legyen ideje ráhangolódni az újra induló napra, megszokni a gondolatot: kelni, indulni kell! …mert még 5 vagy 10 perc alvás!!! Csak ez érdekelte a kedves szülőt. Nem tett vele, se magának sem a gyerekének jót, hogy így tolta ki a szükséges, elodázhatatlan felkelés idejét. Nem volt ideje, türelme a gyerek jókedvét, kapcsolódását a világhoz, az új naphoz megvárni, így csak a rohanás, szidalmazás, idegeskedés maradt. Illik, nem illik, van-e jogom vagy sem? Én bizony leordítottam, hogy mit csinál azzal a szerencsétlen kislánnyal? Meg is ráztam volna, ha visszaszól, kikéri magának, de láttam rajta a meghökkenést, majd a megbánást – még a gyerek is abbahagyta a sírást – a szitu után teljesen megszelídülve fordult a kicsi felé …kissé megnyugodva hagytam ott őket. Nem 1-2 eset volt ilyen, vagy hasonló életem során, de bizony mindig kinyílt a bicska a zsebemben, és nem hagytam szó nélkül. Volt, aki nekem is jött volna, ha a bámészkodók meg nem akadályozzák – pártomra kelve. Jól megírtad, finom hangszer a gyermek-lélek, nem szabad falsul játszani rajta, vagy meggondolatlanul, szívtelenül tépni a húrokat! Ha, a gyerek nem talál társra a szülőben, nem tudja neki kiönteni neki a szívét, sokszor meg sem hallgatja – kitalál magának egy barátot, aki úgy viszonyul mindig hozzá, ahogy ő szeretné.
Kell hinni a gyereknek, hagyni, hogy kibeszélje magát, szeretni ha pajkoskodik is (soha nem rossz!) – akkor normális felnőtt válik belőle, És, persze, a mi viselkedésünk másokkal is, nem csak a családban, minta erejű előtte. Szeressük őket mindig, és nagyon, és főleg olyannak, amilyen…meghálálja, boldoggá tesz. Gratulálok értékes soraidhoz, mélyen megérintett. Rózsa
Kedves Babu, Kitti és Keni!
Köszönöm a hozzászólásokat.
Az alap történet igazából az volt, hogy boltban sorba állva anyuka lekevert egy pofont a kisfiának. Tágra nyílt, könnyes szemek, értetlenség:
– De most nem is csináltam semmi rosszat.
– Nem de csak most gondolkodtam, mit is mondtál az előbb.
– De mondtam, hogy nem is én kezdtem, stb.stb.
És jött a felháborodás, amit nem mondhattam ki – viszont valahogy mégis ki kellett mondanom…..
Julcsi
Kedves Júlia !
Elég szomorú sorok egy kisgyerek életében
A "képzelt barát" többet érne , mint egy szülő.
Sajnos vannak ilyen családok,ahol a szeretet abban áll ,
hogy mintagyereket akarnak nevelni szív nélkül !:)
Gratulálok szeretettel….Babu:]
[i][color=#990000]Kittivel teljesen egyetértve én is csak ezt tudnám üzenni e versedre,,,
– keni -[/color][/i]
Ez az igazság, a kegyetlen vad valóság. Bizony, a mintát tőlünk viszi a gyerek magával arra az útra, amin haladni fog.
Remek vers.