Az akácfa halála
Tizenöt nyár, tizenöt csak.
Vidám rózsalelkű nyár…
pár csapás még, és messze már.
Meghajol az ember-akaratnak.
Tavaszon virága édes mézet
kínált zsongó méhrajnak, s a gerlepár
lombja között hajlékot talált –
Ő boldogan ölelte a fiókpelyhes fészket.
Egy sápatag őszvégi délután
recsegve elhull… itt a vég.
Acélütleg csattan kérges hátán,
beleborzong miden ága…
– Rekviemet dúdol kinn a szél,
bent tűz ölébe hull dicső ifjúsága.
Bordány, 2017 október 27.
Szép szonett! Gratulálok.
Nagyon szép!
Szép szonetted kedves fáról, mely még hasznos is szeretettel olvastam. Éva
Szép szomorú versedet átcsodáltam
Kedves Ágoston!
Elolvasva szomorú, de gyönyörű versed, könny szökött a szemembe.
Szeretettel gratulálok: Viola :]
Kedves Ágoston!
Gyönyörű ez a versed!Nagyon szeretem az akác fát.
Az akác méz is nagyon jó.
De,hát az ember meg azzal is tüzel….mert melegre
van szüksége.Akácfa erdő mellett laktam és szívemnek nagyon kedves.
Köszönöm…szeretettel: Teri
[b][i][center][color=#9933ff]Ágoston !
Kezdetben vidám, derűs lett ennek a versnek a kezdete, de átment drámai végbe, és így lett az akácfának és ennek a szonettnek is vége !
Üdv,
– keni –
[/color][/center][/i][/b]
Nagyon tetszik ez a kedves felüdítő , tavaszi akácillatos versed !
Gratulálok szeretettl kedves Ágoston !:)
Babu(f)