Az akácfa halála

Az akácfa halála

Tizenöt nyár, tizenöt csak.
Vidám rózsalelkű nyár…
pár csapás még, és messze már.
Meghajol az ember-akaratnak.

Tavaszon virága édes mézet
kínált zsongó méhrajnak, s a gerlepár
lombja között hajlékot talált –
Ő boldogan ölelte a fiókpelyhes fészket.

Egy sápatag őszvégi délután
recsegve elhull… itt a vég.
Acélütleg csattan kérges hátán,

beleborzong miden ága…
– Rekviemet dúdol kinn a szél,
bent tűz ölébe hull dicső ifjúsága.

Bordány, 2017 október 27.

“Az akácfa halála” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Szép szonetted kedves fáról, mely még hasznos is szeretettel olvastam. Éva

  2. Kedves Ágoston!
    Elolvasva szomorú, de gyönyörű versed, könny szökött a szemembe.
    Szeretettel gratulálok: Viola :]

  3. Kedves Ágoston!
    Gyönyörű ez a versed!Nagyon szeretem az akác fát.
    Az akác méz is nagyon jó.
    De,hát az ember meg azzal is tüzel….mert melegre
    van szüksége.Akácfa erdő mellett laktam és szívemnek nagyon kedves.
    Köszönöm…szeretettel: Teri

  4. [b][i][center][color=#9933ff]Ágoston !

    Kezdetben vidám, derűs lett ennek a versnek a kezdete, de átment drámai végbe, és így lett az akácfának és ennek a szonettnek is vége !
    Üdv,

    – keni –
    [/color][/center][/i][/b]

  5. Nagyon tetszik ez a kedves felüdítő , tavaszi akácillatos versed !
    Gratulálok szeretettl kedves Ágoston !:)
    Babu(f)

Szólj hozzá!