Hervadhatatlan koszorú

Emlékszem régen, alant latolgatok,
letészem a lantot, két kézzel adok.
Befejezni nem kell, ami újrakezdés,
elkezdjél élni ma, egy új bekezdést!

Létsor vagyon, jégtűfelhő foszlány,
írott emlékbefőtt, tintás ingovány.
Kezemhez papír tapad, arcpír akad,
elpiruló múzsa, meztelen pirkadat.

Derűs napon, ha vér van paplanon,
cégértelen tőke, a vesszői oltalom.
Csodákkal házaló, angyalok gyalog,
láthatatlanok, mégis tollal írhatok!

Múlt macskakövén, csattogó jelen,
épp jövőkép, szavakkal festhetem.
Sötét színdarab, mély erkölcsi tabu,
kutyabőrön időtlen, a por és hamu.

Égi könyv lelki zálog, költői virtusa,
kultúra tápértéke, beolvasás rítusa.
Forradalom, minden mi mű remeg,
lélekmentő szócsokor, a műremek!

Pusztán délibáb, szócserdítés imám,
karikás szem, kirittyent majd glóriám.
Hazámban házam, otthonom oltalom,
betűzve bevésem, sorok közt lakom.

Fekete tükör, ha betört a fájdalom,
szilánkjait tépve, sebbel oszthatom.
Hanyatt ha homlokom, ránca simul,
bealkonyulva se marad, leíratlanul!