Lassan lejár

Lassan lejár

Széles volt az út, már egyre keskenyebb lesz,
hajunkban sem fogy az ezüstös szál.
Folyton pára lepi el a szemüveget,
már gyakran megkérdezzük: mit mondtál?

Távol zsong a város, de már nem engem vár,
négy fal között inkább biztonságos,
egyetlen percre sem feledhetem már el,
a lélek bár erős, valóságos,

az erő köddé vált, a tartóváz szitává,
ha a gravitációval nem bír,
a kiszolgáltatottság árvává tesz,
s ez minden erős lelket felülír.

“Lassan lejár” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Ez a mi korosztályunk szomorú valósága, de a hit, a tapasztalat, a végtelen körültekintés, tapintat, okos érettség is a miénk. Örüljünk annak, amink van, és addig, amíg lesz. Ölellek. Rózsa

  2. Ez a mi korosztályunk szomorú valósága, de a hit, a tapasztalat, a végtelen körültekintés, tapintat, okos érettség is a miénk. örüljünk annak, amink van, és addig, amíg lesz. Ölellek. Rózsa

  3. Drága Magdolna!
    Amíg van szusszanásnyi erő, addig nem hagyható, hogy ez az érzés elhatalmasodjon! Szép-szomorú versed tetszett, bár igaz is, meg nem is. Nézőpont kérdése minden. (f)

  4. [b][i][color=#cc0000]Kedves Magdolna !

    Így kezdődik a vég lassú kialakulása, erőnk elhagy , lassan lankadunk és ahogy mondod kiszolgáltatottá válunk..
    Urunk ments meg ettől minket !

    Szeretettel !

    – keni -[/color][/i][/b]

Szólj hozzá!