Utolsó gondolatok
Felhőtlen ég, tavaszi vasárnap,
Fény, napsütés és bogárhadjárat.
Örökké hajtó pici szárnyacskák,
Őket nem, engem elért a fáradtság.
Mint magányos, hontalan csavargó,
Messzire jut a déli harangszó.
Mind itt vagyunk, barátok, rokonok,
A szél ujja felkapja a homokot.
Végre teljes a családi idill,
Néha előkerül az édes etil.
Csendesen nézzük egymás arcait,
Miket az idő úgyis megfakít.
Szép emlékek, megsárgult könyvlapok,
Elkopnak, mint a fénylő csillagok.
Nézz fel rájuk, vezetnek utadon,
Egy vízcsepp megcsillan az avaron.
Szeresd, vigyázd, éld az életed,
Ne felejtsd a boldog képeket.
Arcoddal mindig az ég fele…
-S ekkor lezárul a koporsó teteje.
Szépséges és nagyon jó vers. Filozofikus hangulatot ad. Képei pozitívak, vége szomorú zárása kissé meghökkentő.
Köszönöm szépen!
[b][i][color=#cc0000]Kedves Dávid !
Nekem megható sorok ezek, ahogy az életről és a halálról áttételesen szépen írsz !
Szeretném, ha nem ezek maradnának meg benned, – mint utolsó gondolatok !
Nagyon jó versnek találtam !
Üdvözöllek itt !
– keni -[/color][/i][/b]