Kiáltás a viharban
Felcsap a hullám, támad a szél,
gyötrődve retteg, most, aki él.
Vihar tombol földön, égen,
elpusztulunk mind ez éjen,
Messze a város, távol a part,
roppan az árbóc, majd kiszakad.
Hol van Isten ily veszélyben?
Alszik Jézus hátul, mélyen.
Táncol a bárka, reccsen a fa.
Meglehet, elveszünk éjszaka.
– Ments meg urunk, nagyon félünk!
Te vagy egyetlen reményünk!
Kiáltás hangzik, Úr szava szól,
nincsen veszélyben, már a hajó.
Csodálkozik minden ember,
elcsendesült szél, s a tenger
– Miért nincs hit, nincs bizalom?
A tengert, a Földet, én uralom!
Parancsolhatok az égnek,
gátat szabva így a végnek!
Ott, hol az ember már nem elég,
kinyújtja feléd kezét az ég.
Miért szenvedsz olyan régen,
kételyeid börtönében?
Kedves Elisabet! Örülök, hogy tetszett neked! Gondoltam, ha már Húsvét van…
De a pályázati versem szebb inkább, mint ez…;)
Szép vers!:)