Brompton koktél

Brompton koktél

Tudod miért sötét az ég?
Miért menekül el a nap,
Ha már semmit nem remél?
Mert csak fájdalmat kap.

Lassan mindent beborítanak,
Az égből leszálló fekete tollak.
Talán már ezer éve hullanak,
Talán valaha fehérek voltak.

Mint a hó. Jeges szépség,
Megcsókol, megyek tovább.
Érzem, hogy húz a mélység,
Ez az út is csak holtág.

Talán jobb lenne nélkülem,
Meghagynám nektek a levegőt.
Ugyan volt valaha esélyem?
Talán semmi nem volt azelőtt.

A kegyes, az aljas és a nemes,
Összefogtak a boldogsággal.
Szétfutnak bennem, és lehet,
Találkozunk a vén kaszással.

De még élvezném az álmom,
Amit magamnak teremtettem.
Tollpihék veregetnek vállon,
A feledést már elfeledtem.

“Brompton koktél” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Nagyon elkeseredett , szép soraidait szeretettel olvastam !
    Bár tele van keserűséggel és reménytelenséggel !
    "A kegyes, az aljas és a nemes,
    Összefogtak a boldogsággal.
    Szétfutnak bennem, és lehet,
    Találkozunk a vén kaszással"
    Szépen kidolgoztad !
    Babu:]

Szólj hozzá!