A SZÉGYEN

A SZÉGYEN

A szégyen mért nem pirítja arcod,
ha kezedből kiejted a kardot?
Fiadat – ki fölveszi utánad –
fogja szíven szúrni az utálat,

és megbüntetni az unokádat,
hogy miért nem nyitottad ki szájad,
hogy üvöltsed: EDDIG ÉS NE TOVÁBB!
Miért nem volt egyszer nagy a pofád?

Foggal és körömmel kellett volna
harcolnod az ellen, kinek torka
csak úgy fröcsögte a hazugságot.
Tétlenségért magad nem utálod?

Bátorságod sunyított a csöndben,
hová a szó gyűrűzve úgy csöppent,
mint tócsába az első esőcsepp;
de elhalt, a tócsa volt erősebb.

De hallod ezt a tompa morajlás?
Lökd le koporsód fedelét, hogy lásd
a becsapottak néma seregét,
kiknek egy bocsánat már nem elég,

mert bosszúért jöttek fel a sírból,
hogy megszabadítsd őket a kíntól,
a hallgatásod vágta sebektől,
hogy felnőtt lehessen a gyerekből.

Mert akik utánad megszületnek,
nem egyszer, már százszor megszülettek.
Törd meg a szenvedők hosszú sorát,
s kiáltsd végre: EDDIG ÉS NE TOVÁBB!

“A SZÉGYEN” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Nem tudom, az utódok majd meg tudnak -e bocsátani mindazért, amit nem tettek meg az apáik-anyáik. József Attila sorai jutnak eszembe: "holott a sírt, hol nyugszik atyja,/ kellene megbotoznia". Ha már költészet napja van…
    Üdv: Kati

Szólj hozzá!