Illetlenül

Illetlenül

Picasso paca viaszosvászonra konvertálva
a fénylő folthatás kedvéért, meg azért,
hogy a rántottleves kulturált körülmények
között csússzon le a nikotinos torkon át,
morogva mondhatnád, hogy minek megírni
ezt a semmit!

Nézlek, ahogy hajlott háttal serénykedsz
a kiglancolt ős-gáztűzhely mellett, kérve
Istent, hogy ne most fogyjon ki a gáz,
az csak egy máz, hogy néha rám mosolyogsz,
szédülsz a melegfronttól, megtántorodsz,
nem veszem észre.

A tévé üvölt valami kívánságműsorban,
giccslapátolás ezerrel, nincs más, mindegy,
csak a némaságot verje szét, a hallgatást,
mi méregként lebeg köröttünk, a macska
nyávog egyet, ő is halkan, illedelmes jószág,
nem úgy, mint az ember.

Sötétet hoznak az esti szelek a dombok között,
hírek, ma kábé húsz autó ütközött, halott
öt, a többi tán megmarad, és én is élek, meg
te is, és itt nem járnak autók, buszok, se
vonatok, csendben alhatok, csak a légszomjtól
fuldoklok.