A pad elfelejtett
A nap elbújt a hatalmas fák mögé,
most épp aranyhidat fon a tóra,
a fellegeket magához öleli,
visszajön pirkadatkor,kakasszóra.
Utoljára még megsimítja arcom,
aranyszíne rátelepszik a fákra ,
téged látlak lelki szemeimmel ,
rátelepedett a moha a padra.
A padra, hol ezerszer csókoltál,
hol kényeztetted testemet, lelkemet,
itt búcsúzott el tőlem végleg Ámor,
pedig akkor, még őrülten szeretett .
[b][i][center][color=#0033cc]Kedves Éva !
Gyönyörűen szólaltattad meg szép, de sajnos szomorú gondolataidat emlékeid köréből,,,
Biztosan nagyon fájó lehet !
Nagyon együtt tudok érezni Veled !
Sok szeretettel !
– keni -[/color][/center][/i][/b]
Drága Éva!
Átérzéssel olvastam szomorú versed. Semmi nem felejtődik el, be van írva a Nagy Könyvbe, még ha a padot moha is lepte el.
Szeretettel kívánom a legjobbakat: Viola (f)(f)(f)
Szép versedhez nagy szeretettel gratulálok Évám.(f)