Sétáló idő

Sétáló idő

Megözvegyült madárfészkek a vénült
fák tar karjaiban borzongnak még,
hangtalan szunnyad a csend felettük,
s kék kontyú fellegeket simogat az ég.

Fagyereiben lüktet már a tavasz,
pacsirtadalt fodroz a napsugár.
Hóarcú emlékek zuhannak a mélybe,
s kitárt karokkal vár egy új világ…

Kicsorbult élét fenné még a fagy
a reményvesztett, konok télnek,
de haldokló álmai bús ráncain
a réti virágok zsoltárra kélnek.

Kopott, megtépázott köpönyege
hátára színes kikeletet sző,
vénülő szívembe újra felcsillan
lilán, fehéren a sétáló idő.

Bordány, 2018 április 1.

“Sétáló idő” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A vénült fák tar karjai', a kék kontyú fellegek vagy a pacsirtadalt fodrozó napsugár és a zsoltárra kélő réti virágok mindegyike nagyon szép kép.
    Az utolsó sort viszont akár Újpesti Barnabás is írhatta volna… 😉

  2. [i][center][color=#0033ff]Kedves Oriston !

    Olvasatm nagy megelégedéssel a múltkori versedet is, csak idő hiányában nem tudtam hozzászólni,,,,
    Nagyon jó és letisztult érzéseket találtam az életutadról, és vele párhuzamban természet évszaki képeiről, az idő múlásáról, és hogy jól látod és érzékeled saját sorsod alakulását, megnyugtató módon,,,

    Gratulálok hozzá !

    – Mostani versed is nagyon tetszetős, jó elrendezésű, dallamos és szépek benne a természet a tél és tavasz vívódó hasonlatai,,
    Igazi lírai versnek tartom, azok között is a nagyon szépek közé sorolnám !

    Tisztelettel !

    – keni -[/color][/center][/i]

Szólj hozzá!