ÉLVEBONCOLÁS

ÉLVEBONCOLÁS

A metszés láthatatlan,
a sebből nem csurog vér,
de szörnyű fájdalmamban
a rémület utolér.

Kibuggyan, ami tiltott,
s kifordítják a gyomrot
a mélybe rejtett titkok,
látható lesz a romlott.

Belsőm meghazudtolja
a vigyorgó álarcot;
génjeimnek kontrollja
elveszett, mást választott

a kényszer, a félelem,
a túlélés parancsa
átformálja életem –
az egész egy halandzsa.

Vértelenek az erek,
a szív csak egy húscsomó,
emészthetetlent nyelek,
de agyam mégis mohó,

tovább falja a mérget.
A lélegzet megposhad,
lakomát ülő férgek
tán megújulást hoznak,

s a szabaddá vált gyökök
új frigyre kelnek megint,
hisz a körforgás örök,
míg a sors ismét beint,

és tetemre hív újból,
hogy számon kérje: hogy lett
halott az élő húsból,
mint grillen sülő kotlett.

Magam falom fel magam
(az emberevés törvény),
boncasztalon póztalan
fekszik, mint kihalt őslény

a tápláléklánc csúcsa;
a csődöt mondott vezért
maga kötötte gúzsba
egy végtelen életért.

Összevarrtam testemet,
talán szebb az új dizájn;
ki tükörből rám nevet,
ismerem, az Frankenstein.

“ÉLVEBONCOLÁS” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Attila! Tetszik a versed. Ahogy a naturalisztikus részek a finom humorral és a szinte játékos ritmussal elegyednek, nagyon jó megoldás.
    Üdv: Kati

  2. Kedves Attila!

    A vers címe hozott ide!
    Nem csalódtam, remek verset találtam!

    Szeretettel gratulálok: Ica

  3. [b][i][center][color=#0033cc]Kedves Attila !

    Igényes, és naturalisztikus okfejtéseidet, és a magyarázataidat hozzá mint hasonlatokat szívesen olvastam Tőled !

    Barátsággal !

    -keni -[/color][/center][/i][/b]

Szólj hozzá!