Hullócsillag
A hajnali égbolt kék színébe,
Narancsfényű homály vegyül.
Emlékszem a hullócsillag ívére,
Ahogy fent a sötétben elrepül.
Nagyot dobbant a szívem és kívántam,
Imádkoztam, talán most sikerül,
Évek óta a csodára vártam,
De vége, az igazság kiderült.
A templom keresztje szétszórja a fényt,
Mikor elindulok a szürke utcán,
A tények összetörik a reményt,
Én meg csak ballagok vakon, s némán.
Villog a fénysugár, bántja a szemem.
Utoljára még visszanézek,
Bőröndöm súlya húzza a kezem,
Elvesztelek, de többé nem félek.
Nagyon tetszett a versed kedves Dávid !
Olyan nagyon búcsúzós hangulata van ,valószínű
a "hullócsillag "miatt :))
Fájdalmas soraidhoz szeretettel gratulálok ….Babu(f)
Sok hullócsillag van az ember élete során. Szép ívű versed nagyon tetszett.
Kedves Dávid! Sajnos, hogy még mindig él az emberben a csodavárás, és minél inkább hisz a csodában, annál nagyobb lesz a csalódása. És szinte törvényszerű utána a menekülési vágy. "Bőröndöm súlya húzza kezem". Szépen megfogalmaztad azt is ebben a sorban, hogy azért nem könnyű elmenekülni.
Üdv: Kati