Hullócsillag

Hullócsillag

A hajnali égbolt kék színébe,
Narancsfényű homály vegyül.
Emlékszem a hullócsillag ívére,
Ahogy fent a sötétben elrepül.

Nagyot dobbant a szívem és kívántam,
Imádkoztam, talán most sikerül,
Évek óta a csodára vártam,
De vége, az igazság kiderült.

A templom keresztje szétszórja a fényt,
Mikor elindulok a szürke utcán,
A tények összetörik a reményt,
Én meg csak ballagok vakon, s némán.

Villog a fénysugár, bántja a szemem.
Utoljára még visszanézek,
Bőröndöm súlya húzza a kezem,
Elvesztelek, de többé nem félek.

“Hullócsillag” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nagyon tetszett a versed kedves Dávid !
    Olyan nagyon búcsúzós hangulata van ,valószínű
    a "hullócsillag "miatt :))
    Fájdalmas soraidhoz szeretettel gratulálok ….Babu(f)

  2. Kedves Dávid! Sajnos, hogy még mindig él az emberben a csodavárás, és minél inkább hisz a csodában, annál nagyobb lesz a csalódása. És szinte törvényszerű utána a menekülési vágy. "Bőröndöm súlya húzza kezem". Szépen megfogalmaztad azt is ebben a sorban, hogy azért nem könnyű elmenekülni.
    Üdv: Kati

Szólj hozzá!