Szavak a szélben

Szavak a szélben

a kertkapu váratlanul csapódott ki
a szél vágta-e vagy a gondolat
édes húst harapott
a vágy
mi testemből
ily nagy hirtelen fakadt
mondtam volna Istenhozzádot
vagy csak egyszerű
szép szavakat
de a szavak szél szárnyán szálltak
s elhordta huzat az árnyakat
jöttek az orkánmondatok
süvítettek bele
a világba
jöttek a tépázott, szétszóródott szavak
lehulltak
elperegtek a némaságba
jöttek kiáltások
borzongva kimondott
félelembetűk
kergették a légben a szót, az összes keserűt
cikáztak, repültek az égre
fel
fel a magasságba
keringtek, majd aláhulltak
kínzó vad rabságba
félszek és mámorok
örömteli kiáltások
a mából kiszakadva
átvitték a tegnapba a holnapot
rázta a vihar a kék eget

az ember csak állt ott
és szenvedett

a kertkapu váratlanul csapódott ki

szétpergett szavak
szélbe kiáltva
halkan
csendesen hullottak alá
majd felkapta a szél őket
a végtelenbe
mielőtt az ember meghallaná