esőcseppek

esőcseppek

esőcseppek peregnek az útra
s amint jössz felém felkap a szél
rohanok szaladok egyre a múltba
ne én legyek az kit vesztenél
zápor ömlik szikráznak villámok
fák alatt liheg egy fekete madár
viharként zuhognak balgaságok
orkán döntötte üres tanács

esőcseppek jajongva peregnek
hullanak égből utakra le
sietek egyre s míg megerednek
virág pattan ki mindenfele
sír a szél zokog a menny ma
könnye árad az égi világnak
ömlik a szívem éji magánya
– a nappalok hidegek és silányak

érik léleknek gyümölcse gyorsan
felnő hegyeken és zöld réteken
lét komoly titka vadul és torzan
áramlik át halkuló szívverésemen
nekem te vagy a világnak világa
a mindenség benned összpontosul
léted lényem gyönyörrel átjárja
s áramlik bennem szerelem vadul

ahogy az esőcseppek szívemre hullnak
úgy mossák le rólam az elnyűtt foltokat
s amint lassacskán elindulok feléd
az eső eláll s kivirul az égboltozat
kezed megindul kacagva táncol bőrömön
arcod pírja halványan cirógat
napfény íze csókod két szemed ibolya
s rajtam felejti a sosemvolt csókokat

harcolsz önmagaddal s engem győzöl le
fegyvered hű szíved és minden dobbanása
lelked esőként pereg az én magányos szívemre
mint jövendő életünk szerelmes varázsa