Hol vagy Isten?
/profán ima/
A Műved elkészült, egyedül vagyok,
sötét aggyal a magány kísér.
A világosság halkan roppan,
térdre hull, és a tegnapról mesél…
Az idő körbefonta milliószor lelkem,
ezerszer ezer emlék és ima…
Hatalmas Isten! Hozzád sóhajt
az eltiport vágyak mostoha fia.
Magamnak alkottalak. Magadnak
alkottál képedre hústestű másolatot.
Küzdelmes, rövid élet súlya alatt
római szegekkel átütött áldozatot.
Mindenütt ott Vagy, mégsem
Vagy sehol sem. Mindig kereslek…
Egy röpke percre, egy pillanatra
mutasd meg fényét szemednek!
Sebzett szívvel hívtalak, s eltörött
lélekkel. Nem jöttél… Magamra hagytál…
Huszonnyolc éves lettem aznap éppen,
mikor meghalt az Édesanyám.
Bordány, 2017 december 9.
Köszönöm [color=#cc0033]keni[/color], és [color=#cc0033]Katalin[/color], én általában verset úgy írok, hogy van egy "vezérgondolat", ami lehet egy külső inger, vagy egy belső késztetés.
Leülök és elkezdem, a vége okoz nagyobb fejtörést mindig.
A halál, mint az élet velejárója, születésünk pillanatában belénk van Isten által sütve.
valaki elvesztése, pláne akinek az életet köszönhetjük mindig fáj, de van szerető feleségem, két gyönyörű lányom, munkám, talentumom, és mint mindenkinek köznapi küzdelmeim.
És persze vannak vidámabb verseim is, a közeljövőben azokból is küldök ide.
Vidám hosszú hétvégét, – már ami még hátra van belőle. ;)riston
Kedves Ágoston! Azt hiszem, nagyon sok ember életében előfordul az istenkeresés, ami néha vitába, haragba vagy éppen szomorúságba fordul. Lásd Ady istenes verseit.
Szerintem, amit nem kaptál meg az istenedtől, a vigaszt, a szeretetet, az emberek pótolhatják.
Üdv: Kati
[b][center][color=#cc3366]Kedves :@riston !
Szép versed valóban szomorú, de már Te is biztosan észre vetted, hogy mindannyian egyedül , magányosak vagyunk és csak saját magunkra számíthatunk,,,
Magunkban kereshetjük az Istent és vagy megtaláljuk vagy nem, aki néha ad néha meg elvesz tőlünk valamit, sőt egyszer a mi életünket is, és nem csak az édesanyádét,,,
Huszonnyolc éves voltál akkor, tovább már nem ápolhatott dédelgettethetett anyád, hiába éltél harminchatfokos lázban,,, – mert ez kicsit olyan József Attila-s !
– Kései sirató – idézet;
"Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget."
Hát így égünk el egyszer mi is legyen az hithű vagy csak egy szép profán ima
Üdvözöllek !
– keni -[/color][/center][/b]
Köszönöm Icu!
Azok a sebek már begyógyultak
Üdv:
;)riston
Kedves Ágoston!
Igen, egyszer elvesz az élet, máskor ad, ez a mi sorsunk.
Szomorúságában is gyönyörű a versed.
Gratulálok szeretettel: Icu
Köszönöm Julcsi!
Az élet elvesz, de ad is.
Többet,
talán jobbat.
Lehet hogy érdemtelenül teszi mindkettőt…
Üdv: ;)riston
Kedves Ágoston!
Egyrészt nagyon szomorú, hogy minden szülinap egyben gyásznap is, másrészt ez egy nagyon szép vers.
Gratulálok hozzá! 🙂
Julcsi