Lehetett volna…
Kertjét ápolta, földet kapált,
tűnődött vággyal teli sorsán.
Hallgatta, hogy a szél hogy muzsikál,
elcsüggedten, néma-lomhán.
Eldobta kapáját, tollat vett kezébe,
ha írt – az volt minden boldogsága -,
sistergett vére, láng lobbant lelkébe,
ha dicséret jött gondolatára.
Nem ért sokat… A Városban nagy
lett volna, körülrajongott, gazdag
tollforgató művész úr, s örök…
Itt minden elsorvad, a lélek, az agy,
s mint magába zuhanó magzat,
emlékét elnyelik majd a kék ködök…
Bordány, 2018. április 15
Kedves Oriston!
Lehetett volna – és még lehet is – a jövő még bármit hozhat – főleg ilyen tehetséggel. 🙂
Szeretettel
Julcsi
Kedves Zina és silberin!
Köszönöm, hogy itt jártatok, én csak arra szerettem volna utalni, hogy a városból sokkal könnyebb érvényesülni, ez tény, de vannak ellenpéldák, de azok sem igazán azok…
Mondjuk ha Petőfi örökké csak Kiskőrösön marad, gondoljunk bele…
Én hiszek benne, hogy aki arra született, hogy írjon, nem fog "elsorvadni", hanem betölti a feladatát, de semmiképp sem a tapsvihar, körülrajongás miatt. Szeretettel olvastalak 🙂
Kedves oriston! Úgy látszik, Ady óta semmi sem változott a "magyar ugaron", a tehetség marad a Hortobágy poétája. De aki ezt így megírta, annak nem szabad, hogy elsorvadjon a tehetsége.
Üdv: Kati
[i][b][color=#993300]Kedves :@riston !
Kissé mélabús és nem valami optimista versedet szép szonettbe foglaltad egybekötve;
ABAB,,, – és így további részletekben,,,,
Mégis jó volt olvasni, mert találtam benne valami megnyugtató röghöz kötöttséget, amit én is érzek néha még a Tisza másik oldaláról, mert én meg Hódmezővásárhelyi születésű vagyok és ismertem a régi tanyák népét és a földnek mindent adni tudó szeretetés és keservét is,,,
Üdvözöllek !
– keni -[/color][/b][/i]