Hoznék Neked virágot, már késő
Hoznék Neked virágot, már késő!
Ölelnélek, de megremeg kezem.
Bekötözöm friss virággal sebem
Mit kaptam, újra meg újra megbocsájtom.
Hányszor csordult könny szememből,
Hányszor simogattam volna kezed,
Hányszor, de hányszor mondtam ki neved
Édesanyám?!
Vajon miért nem kellettem neked?
Konok az élet, furcsa dolgokat produkál,
De a hit, mely mindig jó úton vezet,
Nem hagyott cserben pillanatra sem engemet.
Látod, elhoztam, leteszem tiszta lelkem
Ki “akkor is”, most is “örökre szeret”.
Köszönöm Julcsi értő-érző elemzésed. Szeretettel. Éva
Kedves Margó! Köszönöm, hogy itt jártál szeretettel olvastál. Éva(l)
szomorú vers!
érdekes, hogy vannak olyan édesanyák, akik valahogyan képtelenek az igazi, önzetlen szeretetre. Talán ők saját magukat sem szeretik, vagy az adják tovább, amit kaptak.
Elgondolkoztató versedhez gratulálok!
Kedves Éva!
Nagyon szomorú, mert már nincs lehetőség rendezni a dolgokat és átélni az édesanyától kapott szeretet szépségeit. Szomorú, mert a vers alapján még csak szép emlékeket sem lehet visszaidézni.
Viszont a vers nagyon szépre sikerült. (f)
Szeretettel
Julcsi
Kedves Évi!
A megdocsájtás talán a legszebb erény, felülemelkedni és szeretettel közeledni.
Együtt éreztem veled, mert nekem nem volt, nem is ismerhettem oly korán elszólította az Isten.
Szeretettel ölellek: Ica
[color=#330066]Kedves Éva!
Szomorú,fájdalmas sorok!
Együttérzéssel olvastam soraidat!
Szeretettel :Margit(l)
[/color]