Meglehet

Tanár vagyok, el kell mondanom,
iskola bezárt, önmagam oktatom.
Próbálkozva, máshol jobb legyen,
tantárgyam a kor, elhaladt velem.

Nem csak tudásra, éhezve konok,
családi vízhang, a nyomor korog.
Kérdően tekintve rám, szeretteim,
este igen csak, ima lesz, megint…

Számla vitte házam el, ára válóok,
tudva remegés, szesz, én rá fázok.
Remegek fázok ím, beiszok nyelek,
lentebbről lentebb, adj ha kérhetek.

Rengeteg cipő, angyaloké ragyog,
tudom te az vagy, látnak a vakok!
Segítők áldottak, tea nem képzelet,
tova értékeld így add, nekem kezed.

Hazám itt van barát, ő háziállatom,
kutyába sem vesznek, én búcsúzom.
Istenemre mondom, néha rossz hely,
csendes moraj menj, mennyekbe fel!

Magyarországon itt, ahol én lakom,
szemben ott, az égszínkék kispadon.
Bűz eme rothadás, érzem tisztaként,
társadalom a rideg, illata tiszta kén.

Bakancslistán borda fáj, jaj dalom,
oldalam nélkül, önmagamat rúgom.
Szakállam az órám, őszül és eltelik,
őszintén itt ki méri, sorsa fájdalmait?

Bal lábamat tudom, fantomfájdalom,
a jobbikat sokáig, nem sajnálhatom.
Fagyás volt kín, igazi kristály hideg,
csak utcán ébredő, aki ezt érti meg…

Sebaj, innen tovább sehova gyalog,
királyfi vajon te, mikor mondhatod.
Álmodok néha, a mosoly megpihen,
családomra gondolok, én most igen!

Menedék ék, jön amputáló orvosom,
rohannék kiadva, más életkartonom.
Uram tán talán, tanár uram lehet?!
Igazad van fiam, az bízza meglehet…