Hazátlanok himnusza

Hazátlanok himnusza

Nincs már senkink, Senkik.
Nincs bőségünk, jókedvünk.
Nem nyújt felénk kart az Isten,
Sok a határ e vidéken.
Bal sorsban vagyunk egyedül,
Széttagolva állunk – rendületlenül.
Majd oda lesz a rend, amikor
Feleszmélünk: senkink sincsen.

Nem tisztelünk zászlót, történelmet.
Nem meséljük el a történeteket.
Senkik lettünk, magunk által.
Senkik lettünk, senkik által.
Nem számít már nekünk a Tisza,
Azt is elfelejtettük, hogy mi az a Duna!
Megyünk jobbra-balra, dolgozunk.
Egymással mindennap acsarkodunk.

Élünk és értünk.
De csak magunkat, mást megvetünk.
Senkire nincs szükségünk,
Legalábbis ebben hiszünk.
Nem kell már ház, haza, jól van!
Pihenni lehet széttagolva.
Is, de az nem, nem elég,
Mikor tizenhárom és fél egyedül él.

Hajh, de szerettünk sokat.
Most már legyintünk: ugyan!
Tépni kell az embereket,
Meg kell fedni mindet.
Mert ostobábbak nálunk,
Elhagyta őket hazájuk.
Minket is, de amíg vannak mások,
Az önvizsgálat marad csak álom!

Nem kell ide haza, dal, himnusz.
Elég egy láb is, hogy felebarátodat rúgd.
Nincs haza, azt már elhagytuk, most már csak ülj!
Itt élünk együtt, de oly külön.
Tegyünk valamit, mert tenni kell.
Bármi olyat, amit nem szégyellsz!
Fogd a pénzed és érzelmekre váltsd át,
Pompázhat még szépen hazánk.

Bújócskázzunk együtt, ne nézzük az időt!
Egymás vállán merítsünk egy kis erőt.
Leljük meg honunkat a hazában!
Ne legyen kard senki tarisznyájában.
Bút és pénzt vessük meg!
Együtt a pálinkát igyuk meg!
A legújabb magyar muzsikát hallgassuk meg!
Ússzunk a Balatonban, ha azt kívánjuk meg!

S ha minden jól alakul, tán most először!
A Hazátlanok Himnuszát elégetni köll.
Nincs már szükség siralomra,
Haza épült a kőhalomra.
Az elmúlt kétezer év már csak halványan dereng,
Mikor a tizenhárom és fél hangja összecseng.
A gonoszságok kora lecseng,
A haza minden szívet körbe leng.

Van hazánk, csak elfelejtettük.
Van emberség, csak elvesztettük.
Előbb utóbb mindent megkerestük.
És új, emberi formába öntöttük.
Hazátlanok himnuszát már nem fogják megérteni az unokák.
Együtt dolgozik az ember, ezt látják.
A nevetést hallják,
Kinevetik a régi disztópiát, a Hazátlanok himnuszát.