Évek pillanatai, eme föld pokla
I
Eljött ránk az óra,
Földanyánk, könyörgünk hozzád,
Vezess minket jóra,
Eljussunk hozzád,
Ha itt a végóra.
Hívj minket magadhoz, égapánk,
Űzd el a felhőket,
Lássunk napot mindahányan,
Mi, mi bölcs sámánok
Várunk rád!
Világítsd meg utamat, tűzszellem,
Égesd ellenségeim,
Kik jönnek ellenem!
A láng mardossa őket,
Mint az ég királyait, kik a naphoz érnek.
Szellemek, költözzetek testem házába,
És szakítsátok kilenc felé.
Vigyetek magatokkal
A föld alá,
Az Istenek felé.
Áldozatom nekem nem égi,
Csak a föld adománya jutott nékem.
Utamon leigázva mindent,
Hogy nagyságomra, dicsőségemre
Nézzetek kedvesen.
II
Kardot szúrtak szívembe,
Tűzszellem, gyógyítsd sebem,
Égapa, gyógyíts meg teljesen,
Földanya, takarj be csendesen,
Kérlek, de mégsem feleltek nekem.
Elhagytak az égi Istenek,
Kiket sosem láttam,
Lehet, nincsenek?
Én a csodára vártam?
Halál rátok, Szellemek!
Ha csak egy Isten vagy szellem lát,
Tudja meg.
Nem nyugszom, még haragom
Rátok, ti hazug álnokok,
Rátok nem eresztem!
Egy szép napon az ég szárnyain jövök,
Véreső hullik majd az égből!
Minden felhő elsötétül.
És lelkem szül egy idegent,
Kit az ég nem ismerhet.
Hisz hazudtok nékünk, és villámokat szórt ránk,
Áldozunk, és az éj sötét füstje száll.
Az igazságunk csillagokba sincs vésve,
A gyehennára szállok,
Majdan tisztán látok végre.
III
Mi ez, mi ez nagy köd, mi elémbe száll,
Egy angyalt látok, ki elémbe áll.
Szól hozzám az angyal édes szép szavakkal,
Megvilágítva lelkem egy Isteni intéssel:
Ő, ki mellé társítani bűn, minden bűnöst elmarasztal!
Bálványimádóink, kik a gonoszt követték,
Elégnek mind a gyehenna tüzén!
S égni fog minden bűnös!
Ahogy majd a nap s a hold!
Mert porszemnyi életünkben mind bálvány volt!