Búcsú a mámor karjaitól

Búcsú a mámor karjaitól

Ahogy néztem söröm utolsó pillanatát,
Hogy tűnik semmivé az anyag sejtjeimben,
A világegyetem horizontját kémlelve,
Láttalak elsétálni az életemből végleg.

Miközben a feledés végtelen üresség,
Melyet az atomjaid rezgése okozott,
Hamvaimból majdan egy új korsó szülessék,
Melyet egy végtelen sörcsap tele zokogott.

“Búcsú a mámor karjaitól” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!