Kórházban (Gondolatok kezelés alatt)

Kórházban
(Gondolatok kezelés alatt)

Két lábon járó roskatag csontváz vagyok.
A kedvem is tompa, fénytelen, nem ragyog.
Elfúj a szél, nevetve – én meg sem érzem.
Magam vagyok – nincsen épkézláb reményem,
Elhagytak már nyugtalan, néma álmaim.

Senki nem kérdi meg, vannak-e vágyaim…
Rothadó almaként hullok le a fáról,
Férgek csemegéje – elmúlásom mámor.
Szél fújja, eső veri vézna testemet,
Nem melenget többé vágyódó tekintet.

Halott vagyok, elhagytak már az álmaim.
Hulla vagyok, cserbenhagytak vágyaim.
Amikor rám gondolsz, csak közöny mit érzel…
Csak egyet nem értek, és más nem érdekel:
Mért nem fogom fel az egészet ép ésszel?
________________________________________
(Született egy kórházi ágyon –
No nem éppen fényes alkalom,
Kezelgettek oly mély hittel,
Meg is gyógyulok ám! –
Hidd el!)

(Erős akarattal,
Optimistán, hittel.
Meg is történt a CSODA!
S ím itt vagyok,
Írok.)

“Kórházban (Gondolatok kezelés alatt)” bejegyzéshez 21 hozzászólás

  1. Drága vagy Marica, de nem kell sírnod, legyőztem ezt a gonoszságot. Itt vagyok… 🙂

Szólj hozzá!