Játszma

Játszma

Remélve várok, rád gondolok,
az éj sötétje csendesen csobog.
Bennem élnek még a szép évek,
veszélybe sodró szenvedélyek.
Ó, mennyire tud fázni a lélek,
ha hull a nyári ég és lesz fehér
ködből szőtt földöntúli árnyék.
Nem tudok sírni, ha könnyezel.
Szeretlek és gyűlöllek egyszerre,
ez a játszma örökké a kettőnké,
a varázslat árnya és édes méze.
Válladra nem tettem terhemet.
Öleltél volna, amikor kértelek,
szóltál volna álmos csendemre,
elég lett volna pár jó szó, biztató:
nem vagy egyedül, száműzött.
Törékeny reményem elveszett,
a hajnali harmat, könnyű illatod.

“Játszma” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Drága Icám!

    A remény valóban nagyon törékeny, de nem veszett el végleg, mert az a szívünkkel együtt dobog.
    Nagyon szerettem ezt a versedet is.

    Gratulálok, sok szeretettel: Icu(f)

  2. Kedves Ica !
    A "játszma "benned él és benned fog élni örökre !
    Remek soraidat szeretettel olvastam.
    Biztos ,hogy fájdalmas emlékek játéka !
    Szeretettel…..Babu:]

Szólj hozzá!