A kis harang
Nagyon figyelt, mozdulatát leste.
Tanulni akart, zenét adni másoknak.
Anyját követve, ki a hangját zengte délben, este.
Vágyódott, tán egyszer ő is ilyen lenne.
De történt, hogy a templomtorony tetejéből
anyja kötelét elvágva halálraítélték őt.
Ő csak nézett, nem értette,
miért nincs mellette, ki a zenére vezesse.
Szomorúan zenélt délben, este,
anyját utánozta, míg bírta a lelke.
Sok-sok lépcső vitt fel a toronyba,
bronzkorláttal magasítva.
Turisták jöttek-mentek, míg valaki
egyszer a korlátot fémmel ütögette.
Ekkor jött rá a kis harang, hogy ez
anya hangja, mi fülében örökre megmarad.
Kedves forjani!
Szép érzékletes a versed, finom etüdökre hangolva.
A "kis harang" szomorúságát enyhíti a ráébredés, hogy megtalálta a sokáig keresett, szeretett hangot.
Felolvadtam a sorok kedves zamatában.
Jó volt olvasni. Üdv. VV.Rózsa