Kopogtam a városkapun
Most én kopogtam a városkapun
Úgy, ahogy Lajos bácsi régen.
Nem tudom feledni gondolatit,
Melyeket a szívembe véstem.
Bár szeretném, de nem megy,
Mert bennem nyomot hagyott.
A sok kritizálás és gonoszság
Az engem is felbosszantott.
Nem tudom elfeledni sehogyan,
Lajos bácsinak szomorú arcát.
Verseit, s könyveit sem tudom
Elfelejteni, sem lelkének harcát.
Engem már rég nem érdekel,
Hogy ki mit ír, vagy csinál.
Végigmentem az ösvényen,
Melyen pár ember már járt.
Rég múlt költőink hiszem,
Hozzám hasonlók lehettek.
Én is itt születtem. De még,
Költőként kevesen ismernek.
Nemrég én is bekopogtattam
A híres, neves városkapun,
Úgy néztek rám csodálkozva
Üveges szemekkel és bárgyún.
Már szinte rám kiáltottak,
Önre nem vár itt csoda!
De hadd kérdezzük meg,
Hogy mégis Ön kicsoda?
Hogy én mégis ki vagyok?
Akinek a közöny fáj, belül.
Aki félti a jövő ifjúságát,
Aki válaszol kérdezetlenül!
2019.06.07.