Nem akarok
Nem akarok soha többé szeretni,
de a szívem erőlködik és
nem tudja a reményt feladni.
Titokban őrzi kicsiny helyén a lángot.
De e helyen nem terem már virágot.
A tűz elalszik vagy soha nem is égett,
Nem akarok már remélni, hogy később
tovább fájjon a céltalan, hazug élet.
Egykoron még bízni tudtam és elhittem,
mit a szép szavakkal mondtak, még ma is
elhiszem, s keservesen tudomásul veszem,
hogy újra meg újra, szintúgy becsapnak.
Egyszer a fellegekben szállok, mert szeret
aztán napba nézek és lezuhanok, mint egy gyerek.
Az élet örökös körforgás, egy csaló, hiszen
bárhonnan indulok mindig lezuhanok.
Ha tehetném kiégetném magamból azt, ami bántott,
megszüntetném az örökös, társ utáni lángot.
Bár ne vágynék soha arra, hogy érzéseimet
valaki igazul, önzetlenül viszonozza.
FER-2019.09.18.
Drága Encsi!
Nem vagyok kritikus, csak egyszerű véleményező.
Általában az ember személyes vágyait, érzéseit, átélt élményeit írja meg, van azonban olyan mikor egy fiktív eseményt, hangulatot. Ezért is legtöbbször oda írom, ha csak fiktív a vers témája, ne vegye magára az illető! Elnézést, most ez elmaradt.
Attól függetlenül – tudom senki nem tud abszolút elvonatkoztatni az általa megírt eseménytől, még ha nem is önmagáról írja. Amit megörökítünk, mindig viszünk bele valamennyit az átélt, vagy csak fejünkben többször megforduló dolgokból, ahogy azt mi látjuk, vagy szeretnénk látni. Elnézésed kérem, és többé nem zavarlak versed elemzésével – ha, téged ez zavar.
Magam részéről, én mindig szívesen vettem a kritikát, és a meglátását az olvasónak – sokat lehet belőle tanulni az embernek, de mindenki más. Legyen úgy, ahogy szeretnéd.
További szép napot. Rózsa
Kedves Rózsa!
Nem haragszom, ne értsd félre, de te túlságosan beleátsz plussz személyes dolgokat, úgymond bele képzelsz a verseimbe. Te tudsz verset írni. Szóval te is tudod, hogy egy csomó dologra kell figyelni mire összeáll egy vers. Én is figyelek többmindenre, mikor megírok egy verset. Nem csak a mondanivalóra, de a szótagszámra, a verssorok-, versszakok tagolására, a rímekre, a szókincs változatosságára, költői képekre, stb.. Had ne soroljam. Nem kell a saját magánéletemet belelátnia senkinek sem a verseimbe. Ez egy vers nem pedig egy az egyben az én életem.. sem a jövőképem.. Nem szeretném ha mindenben ilylen plussz és fölösleges dolgokat látnának bele a kritikusok. 🙂 Jól érzem magam ezek nélkül a kritikák nélkül is. Remélem nem veszed zokon, de ez a véleményem a saját versemről.
Köszönettel: Forgács Enikő Rita
Ez, az utolsó kívánságod lehetetlen, és blőd, hisz mióta ember él e földön, mindenki mindig szeretetre, szerelemre vágyott, bármilyen nagyot, és akárhányszor csalódott is. A keserű szájíz előbb-utóbb elmúlik, és újra lángolni tud a megsebesített szív. Nem az élet csaló, hanem, mi: emberek. Könnyebb ráfogni a sorsra, másra, de mi nem mérjük fel reálisan a kapcsolatokat. Tanulni kell belőle, és tovább lépni!
Csak várd nyugodtan a viszonzott szerelmet, de te is tegyél meg érte mindent, mert általában: kettőn áll a vásár.
Szeretettel olvastalak. Rózsa