ÉS MEGINT

ÉS MEGINT

És megint eggyel kevesebben vagyunk.
Fogynak a napjaink, hiába lázadunk.

Még számlálgatjuk fogaink,
míg menekül fejünkről a maradék haj,
a jövőbe már aligha látunk,
s egyetlen emlékünk egy régi tavaly.

És megint eggyel kevesebben vagyunk.
A névsor hossza egyre csak nő,
és könnyezve búcsúznak a jó-barátok,
ismerősök, legyen az férfi avagy nő.

E földön mi csupán vendégek vagyunk.
Látogatók, kik nyomot hagynak a porban,
és megint eggyel kevesebben vagyunk,
kik itt állunk várakozva szépen, sorban.

Budatétény, 2019. szeptember 11.
Tiszai P. Imre emlékére

“ÉS MEGINT” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Miklós!

    Így van, ahogy írod. Nagyon szépen megfogalmaztad a létünk és nemlétünk lényegét.

    Szeretettel: Rita

  2. Szép, szomorű versed szeretettel olvastam. (Várom a humorosat, a kritikusat, mert az a te igazi műfajod! Szerintem, a melankólikusban nem tudsz igazán kibontakozni – jók ezek, mégsem egészen téged tükröznek.) Ölellek. Rózsa

  3. Drága Miklós!
    Szépséges ,megható búcsúversedet szeretettel olvastam!
    Nyugodjon békében.(f)

  4. Melto megemlekezes. Nyugodjek szegeny Imre
    bekeben.
    Tisztelettel.
    Maria(l)

Szólj hozzá!