Magunkkal szembe
Annyi gondolat, kétely van bennünk,
lassan mi is megöregszünk.
Előttünk van emlékekben, fényképeken
ifjúságunk derűs, lendületes életkedve.
Micsoda élmény volt harsogva nevetni,
karcsún, izmosan a feladatok elé menni.
Most, hetvenen túl mindez elveszett,
reményeink is csoszognak csendesen.
Legalább szépnek halnánk ha muszáj,
nem gyötörne bennünket sok belső viszály,
az se lenne jó, nem tanulnánk semmit,
nem tudnánk az életünkért jót tenni.
A kezdet és a vég között ott a kétség,
szépnek, erősnek maradni lehet hiú vétség,
lennénk hivalkodók, kéjnek élők,
üres lélekkel, folyton félők.
Elmúlt ifjúságunk, ráncosan odébb állunk,
semmit nem vihetsz magaddal abból,
őszöd attól lehet szép és boldog,
mi lelkedben gyűlt, azt utadon osztod.
Bölcsességre tanít az élet múlása,
ajándéka lehet a szerencséd rád hullása,
fogadd el, mert az a te örömöd is,
ha jól tetted dolgod, gazdaggá leszel,
azzal másokat is boldoggá tehetsz.
Kedves Rita!
Jó a kérdés, a jó választ mindenki magának kell, lehet megadni.
Kinek-kinek igénye és szerencséje szerint.
Köszönöm figyelmedet.
Szeretettel:Laci:)
"Bölcsességre tanít az élet múlása,
ajándéka lehet a szerencséd rád hullása,
fogadd el, mert az a te örömöd is,
ha jól tetted dolgod, gazdaggá leszel,
azzal másokat is boldoggá tehetsz."
Biztos így van, de más kérdés, hogy meg tudjuk-e tenni.
Szeretettel: Rita:)