Az én Atyám

Az én Atyám

Legyél orom, szírt, templomon zúgó harang,
legyél bujdosóban az elfojtott harag,
temetők keresztjén utolsó gyertyafény,
Égj, égj s jól figyelj, vajki itt a keresztyén!

Atyám,
fáradt napom végén házadhoz járulok.
Valaki szól – Térdre! Bűnös vagy halandó! –
Térdre, szegett fővel? Hisz Te fiad vagyok.
Éltem, cselekedtem miként Te tanítod.

Bűnöm? Van. Százszor bánt,hát bocsásd.
Kára abból csak nekem volt. Hát miért állsz
előttem ily’ haragvón,bírálón és sújtón?
Hisz siettem Tehozzád mezítláb a tarlón.

Búm van. Vigaszért és szeretetért jöttem.
Bor mellett kanyargó jó beszélgetésre
Hozzád. S megint hallom – Térdre! Mond mi végre?
Eke szarva közt napestig csak a földet néztem. –

Házból, harangosból keserűn fordulok.
Megállt lélegzettel szólnék még kapudból,
fejem fordul csak fájón, még is, tán jössz e?
Utánam, hisz Tehozzád én fiadként jöttem.

Ó Egek! Két kitárt kar, felém tart, Atyámé!
Ismerős járása apámé s anyámé!
Borulok most térdre örömben és könnyben,
s Ő magához ölel – Állj előttem gyermek!

Állj előttem, s nézz rám tiszta tekintettel,
s lássam szép, barázdált, dolgos kezeidet!
Mint munkáltál velük szorgosan te itt lent,
úgy tereltem dolgaidat én is oda fentebb. –

Csillagos ég s a hold látta ez esetet.
S ha ők látták, testvéreim, az biztos, hogy így esett.