Menjen a bú

Menjen a bú

Menjen a bú, szárnyára eresztem,
nem átkozom, mert én neveltem
hosszú éjjelen, magányos létben.
Saját világom pajzsokkal védtem.
Álmomban mertem szállni véled
– galambok tolla ruhámon kéken-
szikrázott a mennyben a szerelem.
Gyöngy hullt az útra, hazataláltam.
Csendesen, ha ajtómban állsz majd:
remegve itt is magamba kívánlak.

“Menjen a bú” bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. Kedves Icu! Sokszor úgy érezzük, menjen a bú és szebbet, jobbat álmodok, várok, és a de mindig ott van. Csodaszép versed szeretettel olvastam. Éva(f)

  2. Kedves Ica !:)
    Szépséges soraid meghatottak.Nem tudsz kijutni a világosságra abból a szomorú ,mágikus körből ,ahova bezártad magad mindörökre ! Nagyon szomorú és szép soraidhoz gratulálok szeretettel…..Babu(f)

  3. Kedves Ica! Par sorba mennyi erzes belefer, tanu ra
    csodas versed.
    Szeretettel kivanok szep hetveget.
    Maria(f)

  4. Ó, mekkora kört tesz ez az érzelmi séta! A kiindulópontból ugyanoda megy vissza. De kár. A vers viszont nagyon tetszik. Grat!(f)
    kit

  5. Valahogy, ha jó értelnezem, az első sorok bátorsága után, csak visszamenekültél az álmaidba…Pedig már veled drukkoltam:)
    Szeretettel,
    G.

  6. "Csendesen, ha ajtómban állsz majd:
    remegve itt is magamba kívánlak."

    Kedves Ica!

    Ilyen a szerelem. Tetszéssel olvastam remek versed.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!