Spleen

Spleen

Teszetoszává tesz az ősz.
Itt is vagyok, meg nem is.
Csukott szemekkel figyelem,
mi valódi, mi hamis.
Meg-megbotlik, hallom, a szél,
cifrázza a tremolót.
A sötét szobasarokban
motyognak az ott lakók.
Talán rajtam alkudoznak
a házi kísértetek.
Mennék is velük, meg nem is.
A lustaság nem enged.

“Spleen” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Kedves Ica, kedves Rózsa, kedves Zsófi!

    Köszönöm, hogy itt jártatok. Az ősz egy kicsit lelassít mindent, felkészít a télre.:)

    Szeretettel: Kati

  2. (f)Kedves Kati!
    Teszetosza – meg-megbotlik – mennék,
    Ezek szavak, de benne van a lépés !
    Kitűnő a címválasztás, a tartalommal kölcsönös !
    Szeretettel gratulálok, Zsófi.

  3. Kedves Kati!
    Remek kis vers, az már kevésbé az, hogy ilyen a hangulatod, de kisüt a nap, és máris jobb lesz! Persze, neked is tenned kell érte. Javaslom, olvass egy kis Romhányi-humort. nekem sokszor segít.
    Szeretettel ölellek (sokakra ez a kijelentés is jó hatással van…) vv.Rózsa

  4. Kedves Magdi, kedves Rita!

    Köszönöm, hogy itt jártatok. Néha nem árt egy kis humor.

    Szeretettel: Kati

  5. Kedves Kati!

    Nagyszerű! Nagyon tetszik a versed utolsó sora, ami jó humorra vall.

    Szeretettel: Rita(f)

  6. Ó, ez remek! Külön tetszik a zárás, hogy elmarad a katarzis.
    🙂 Gratulálok!

Szólj hozzá!