LETILTOTTÁK ÉLETEDET

LETILTOTTÁK ÉLETEDET

Valaki megnyomta a végzetes gombot,
de nem fogod megtudni, hogy miért pont most;
miért nem holnap, holnapután, vagy soha;
ezt nem érted, de biztos megvolt az oka.

Ez lehet csak egy olcsó belépőkártya,
vagy életed dédelgetett, titkos vágya,
ami valakit, valami miatt zavar
– azt mondják: szél nélkül nem zörög az avar.

Valahol megnyomják most is ezt a gombot,
mert valahol valaki valamin rontott,
de a büntetés nem várattat magára,
hiszen mindennek mindig megvan az ára.

Megvan a száraz kenyérnek és a vajnak,
amit, hogy túléljed napod, azért adnak;
megvan a bőségnek, a túl magas árnak,
és ha reád otthon éhes szájak várnak.

Megvan a szépnek, és megvan a csúnyának;
megvan, ha szeretnek, megvan, ha utálnak;
megvan, ha rád várnak, és ha elküldenek;
a szavaknak, a köztük lévő szünetnek.

Megvan a magánynak, és megvan egy társnak;
megvan azoknak, kik a sorba beállnak;
megvan a bukásnak, megvan a sikernek,
s hogy a magok tavasszal újra kikelnek.

Megvan a csendnek, megvan a harsány zajnak,
megvan, ha neked egy kedves mosolyt adnak;
megvan, ha megbocsájtasz, vagy tovább gyűlölsz,
ha napozol, ha fa árnyékában hűsölsz.

Megvan az üres vagy gondolkodó agynak,
a szeretetednek, amit tőled kapnak,
de ha egyszer neked kell, nem adnak vissza;
a szájnak, ami mérgét naponta issza.

Megvan a meddőségnek, termékeny ölnek
– még meg sem születtél, de máris megölnek -;
megvan a bajnak és a segítő kéznek,
a menekülésnek, és ha utolérnek.

Megvan, ha valamiben hinni szeretnél,
és ha hiszel, azt hiszed, nincs drágább ennél;
megvan, ha a legvégén rá kell majd jönnöd,
az elmúlás elől nem volt hova szöknöd.

Megvan e versnek is, amit a sorsom írt,
és ha valaki kiássa nekem a sírt,
hogy fejfámra dobjon egy csokor virágot,
már nem tudom meg soha, vajon ki állt ott.

Szólj hozzá!